Vallomások az iskoláról / A sokszínűség varázsa - Volt kandósok vallomása

2011-ben érettségiztem ruhaipari szakon.

Az osztályfőnököm egy kis ideig Horváthné Puruczki Ágnes volt, majd Baloghné Rácz Margit tanárnő vette át a helyét.

Nem mondom, hogy könnyű dolguk volt velünk, hiszen egy lány osztály szerintem mindig tartogat meglepetéseket, de alapvetően, a negyedik év végére, mindenki megtalálta a saját helyét a rendszerben.

Én személy szerint szívesen emlékszem vissza ezekre az évekre, számos kedves élményem van. Szerencsére olyan barátságra is szert tettem a Kandó falain belül, amit a mai napig ápolok!

Hálás vagyok egykori tanáraimnak, hiszen amellett, hogy a mindennapjaim része voltak, a személyiségem fejlődéséhez is hozzájárultak. Horváth Róbert tanár úr szerettette meg velem az irodalmat, Strúbel Magdolna és Tóth Ágnes tanárnők személyisége is csiszolta a jellemem, de sorolhatnám még.

Emellett Baloghné Rácz Margit tanárnő anyagismeret és divattörténet terén alapozta meg a tudásom, aminek mai napig hasznát veszem, hiszen ezen az úton tanultam tovább!

2014-ben szereztem meg diplomámat a francia anyaiskolájú Mod’Art International Hungary divatiskolában, divattervező szakon. Ezt követően volt szerencsém számos kreatív területen kipróbálni a tudásom, többek között dekoratőrként, de például az RTL Klub egyik műsorának a stábtagjaként is.

Jelenleg részben grafikusként dolgozom, de ami legfőképpen kitölti a mindennapjaimat, az a vállalkozásom. Három évvel ezelőtt alapítottam meg a Save by Gerda designer márkát, amelynek azóta több táska kollekciója is megjelent. Folyamatosan fejlődik és remélhetőleg a jövőben ruhakollekcióval is bővül a repertoár.

A nevem Kertész Anna, de általában csak Eny-nek szólítanak az emberek.

2003-ban lettem a Kandó diákja, ruhaipari szakon.

Mint oly sok minden az életemben, természetesen, ez sem ment egyszerűen.

Alapvetően mindig művészeti beállítottságú voltam. Általános iskolában évekig jártam grafikai előkészítőbe, így evidens volt, hogy ezt a szakot célzom meg.

Jelentkeztem hát a Kandóba művészeti szakra, játék- és animációs film készítő szerettem volna lenni. Gondoltam, mekkora buli lesz a következő generáció meséit megrajzolni, elkészíteni.

Persze a sors fintora, hogy ugyan felvettek, de nem abba az osztályba. Felajánlották helyette a ruhaipari szakot. Duzzogva, morogva elfogadtam édesanyám rábeszélésére, no meg persze, hogy mindenki azt mondogatta, majd átjelentkezel.

Át persze! Direkt elfelejtettem, ahogy azt illik.

Gyorsan rájöttem ugyanis, mennyivel több kapu nyílik meg előttem ezen a szakon. Sokkal több lehetőségem van boldogulni, arról nem is beszélve, hogy a családom már nemzedékek óta varrónőkből áll - egy kész kis dinasztia. Így hát, szépen elsumákoltam (azóta mindenki legnagyobb örömére) azt a bizonyos átjelentkezést.

Az évek során rengeteg új információval gazdagodtam mind szakmai, mind általános tudás terén. Sorra vettem az akadályokat, még ha mindig ki is lógtam kicsit a sorból. Mert kilógtam bizony!

Mennyit tudnának erről mesélni a tanáraim – akiknek ezúton is köszönöm, hogy elviseltek és támogattak!

Mindig egyedi stílusom volt, soha nem tartoztam az átlagos kinézetű diákok közé. Az osztályfőnököm Horváthné Puruczki Ágnes tanárnő sokszor meg is jegyezte. Fogta szegény a fejét miattam! Mai fejjel végig gondolva, mégsem csinálnám másként – nagy szerencsémre a suli ebben teljesen elfogadó volt, hagyták, hogy önmagunk legyünk.

Mire 2007-ben elérkezett az érettségi éve, már világosan láttam, hogy valóban ez az én utam, ez az, amit csinálni akarok. Ennek megfelelően feltett szándékom volt, hogy elvégezzem a technikumot is.

Mégpedig itt a Kandóban.

Természetesen ez sem volt egyszerű. Miért is lett volna az?! Nagyon komoly szervezést igényelt, ugyanis nem indítottak volna osztályt az alacsony létszám miatt. DE! Megcsináltuk. Kemény volt, nagyon! 1 év alatt osztályvizsgával, hosszú-hosszú nyári gyakorlattal és rengeteg különórával, de megcsináltuk! Büszke vagyok azóta is magunkra, hogy sikerült – a lányoknak pedig azóta sem lehetek eléggé hálás, hogy a teljesítményükkel engem is mindig többre, jobbra ösztökéltek! Természetesen a tanárainkat is hatalmas köszönet illeti mindazért, amit értünk tettek ebben az évben! Így 2008-ban, a friss technikusi végzettségemmel a zsebemben, kikerültem a nagybetűs életbe, fejest ugrottam a szakmába.

Sajnos akkoriban számomra megfelelő főiskolai szintű képzés nagyon kevés akadt, ezért én akkor nem ezen az úton indultam el.

Az iskolaévek alatt otthon már végig varrtam, a saját ruhatáram szinte kizárólag magam készítettem, és már másoktól is érkeztek megkeresések. Logikusnak tűnt, hogy a környék egyik nagy varrodájánál, a Röschnél kezdjem szakmai karrierem. Annak ellenére, hogy mind az elméleti, mind pedig a gyakorlati tudásom hasznosítani tudtam, már itt is látszódott, hogy a saját utam fogom járni, a saját elképzeléseim és feltételeim szerint – így bő egy év után, útjaink el is váltak.

Szerettem volna visszaülni az iskolapadba, bőripart tanulni, de mivel egyedül én jelentkeztem a szakra abban az évben, így nem indították el a képzést. Végül három egyéb szakmát is szereztem, de a szívem mindig visszahúzott a varrógép mellé.

Sok nehéz év, és számlálhatatlan kemény, a varrógép mellett töltött óra után, 2016-ban megnyitottam a saját vállalkozásom. Verejtékes munka volt, de megérte. Minden perce megérte!

Jelenleg a munkahelyem mellett csinálom, de ezen hamarosan változtatnom kell. Egy olyan egyedi területet céloztam be, amit itthon nem sokan csinálnak. Klasszikus vonalú, acélmerevítős fűzőket kezdtem gyártani, kicsit újragondolva, a saját szájízemre formálva. Ezzel párhuzamosan készítek megrendelésre estélyi és koktél ruhákat – természetesen nem éppen klasszikus fazonban. Folyamatban van a saját webshopom megnyitása, és lassan, de biztosan terjeszkedem külföldre is a Lightning Dark-kal.

Büszke vagyok arra, amit elértem, és keményen dolgozom azért is, ami még előttem áll. Ez azonban nem sikerülhetett volna az eddig megtett út nélkül. Jöhetnének a közhelyek, hogy köszönöm a szüleimnek, családomnak, barátaimnak, stb. Persze támogatásuk mindeddig, és ezután is fontos nekem, de valójában ez a lavina ott indult el az elején, egy felvételivel, ami nem sikerült, és aminek kapcsán felajánlotta az iskola a helyettesítő szakot. A helyettesítő szakot, ami mára az életem egyik értelmét jelenti.

Egy szó, mint száz, abban az 5 évben, amíg a Kandó diákja voltam, sok olyan tanárt ismertem meg ebben az iskolában, akik nélkül ma nem lehetnék itt. Keresztszeghy tanárnő magyar óráit mind a mai napig szívesen látogatnám. Éva néniért visszaülnék az iskolapadba. Sajnálom, hogy ő már ezeket a sorokat nem olvashatja. De Dobák Dénes tanár úr történelem órái is mély nyomot hagytak bennem. A Tanár Úr egyedi stílusa nélkül biztos nem élveztem volna ennyire a történelmet. Külön köszönöm Lugosiné tanárnőnek, hogy felkészített az előrehozott, emelt föci érettségire.

A szakmai tanáraimnak pedig, nem is tudom, hogyan fejezhetném ki a hálám. Szűcsné Márta néni, a Mi Márta nénink volt a technikum alatt. A szakma csínját-bínját megmutatta nekünk. Mind a mai napig az ő általa tanítottakból építkezem a munkám során. Török Tibor tanár úr - ugyan nem volt mindig zökkenőmentes a kapcsolatunk -, ha nem „veri” belénk a géptant, akkor nem tudom, hol lennék. Az ő tanításai alapján saját magam is meg tudom bütykölni a gépecskéim. Baloghné Rácz Margit tanárnő alapozta meg nekem azt, ami előre viszi a cégem. Másoknak a minőségbiztosítás, áruismeret száraz, de ezek nélkül most nem menne úgy a vállalkozásom, ahogyan megy.

Földi Anikó tanárnő technológia órái pedig felejthetetlenek. Nem tudtam volna a technikumot végig csinálni, ha akkor ott Anikó néni nem alapozza meg a tudásom.

Külön rajongom azért, ahogy Margit tanárnő és Anikó néni dolgozik a szakmáért. Engem teljesen „megfertőztek”. Imádom, amit csinálok, és elmondhatatlanul örülök annak, hogy a mai napig azért dolgoznak, hogy a mostani diákok is megszeressék a szakmát, élvezettel dolgozzanak benne. Külön megtiszteltetésnek veszem, hogy e munka keretében, pár éve újra együtt dolgozhattam a tanárnőkkel egy közös divatbemutató erejéig.

Ahogy a fentieket írtam elfogott a nosztalgia - végig jártam az épületeket, folyosókat, tantermeket. Gondolatban megint jókat nevettem a fiaskókon, mókás helyzeteken, amiket az évek szültek. Hallom most is, ahogy viccesen „Kandó-indulót” dúdolgatunk az iskolából hazafelé tartva. És hálás szívvel gondolok vissza azokra az emberekre, akik a tanáraimként elindítottak ezen az úton.

Mivel is zárhatnám szebben soraimat, mint azzal: Köszönöm Kandó!

Informatika szakon tanultam a Kandóban, a középiskola 3-4. osztályát végeztem ott.

Az éneklés miatt mentem át Kecskemétre Kiskőrösről, mert az iskola mellett magánéneket tanultam, majd később Budapestre jártam musical szakra párhuzamosan a középiskola mellett.

Osztályfőnököm Keresztes János Tanár úr volt, akit nagyon szerettem. Úgy emlegettek minket, hogy "az iskola legjobb osztálya".

Az osztályban ketten voltunk a lányok a huszonpár fiú mellett (nem emlékszem pontosan a létszámra), igazán jó hangulatban teltek a mindennapok.

Az iskolából 2011-ben ballagtam el. Többször vettem részt az iskola által szervezett Ki mit tudon, énekeltem ballagásokon, különféle iskolai rendezvényeken.

Én voltam az egyetlen, aki énekből érettségizett az évfolyamunkon. A felkészülésben Cseh Adrienne tanárnő rengeteget segített nekem. Az iskoláról nagyon jó emlékeim vannak, igazán szerettem oda járni. Sok pedagógus volt, akire a mai napig nagyon szívesen emlékszem vissza (Keresztes János, Bársony József, Cseh Adrienne, ...).

Jelenleg műanyagüzemet vezetek Soltvadkerten és mellette minden hétvégén énekelek különböző rendezvényeken.

Lagzi, bál, céges rendezvény, szülinap, gyerekműsor, stb....

A munkámban az iskolában tanult informatikai tudást mindennap hasznosítom, úgyhogy örülök, hogy ezt a szakot választottam.

A mai napig, ha arra járok, szép emlékek jutnak eszembe az ott töltött évekről.

A Kandóba öt évig jártam: ott érettségiztem, az emelt szintű érettségire is ott készültem, és asztalossá is ott váltam.

Klein Péter tanár úr volt az osztályfőnököm, majd a technikum évei alatt Fülöp Ágnes tanárnő osztályába jártam.

Hogyan kötöttem ki a faipari technikus szakon? Magam sem tudom, ugyanis abban az időben színész szerettem volna lenni. Az az irány nem jött össze, és a második lehetőség az asztalos volt.

A Kandós évekre mégis mindig jó szívvel emlékezem, hiszen a céltalan, ügyetlen, tapasztalatlan önmagamból ott lett sokszínű, nyitott, ambíciókkal ellátott fiatal férfi. Ádám Péter Pál, vagy ahogy mi hívtuk, APP órái voltak azok, amelyek a pedagógus pálya felé irányítottak. APP tanár úr megmutatta, hogy történelmet nemcsak a vaskalapos dogmatikus módszerrel, szárazon lehet tanítani, hanem úgyis, hogy a magunkfajta „csipás”, kissé egysíkú gondolkodású asztalos növendékeket is érdekelje.

Az iskola minden tanára egy egyéniség volt, és ez átragadt a diákokra is. A saját egyéniségem sokszínűségét nagy részben a Kandónak köszönhetem. A szakmai óráim során sokat köszönhettem Soósné tanárnőnek, aki megtanított a szakrajz rejtelmeire. Nagyon rossz a kézügyességem egy születési rendellenesség miatt, de a tanárnő kitartó volt, és nem adta fel. Végül egész jó osztályzatokat szereztem szakrajzból. Testnevelésből sosem jártam az élen, de Andróczki tanár úr igen motiváló pedagógiája hatására, az általános iskolában jómagam is tudtam testnevelés órákat tartani. Akkoriban az ő kemény keze kellett, hogy a saját lustaságom ne kerekedjen felül, és hajtsak. És sorolhatnám még a tanárok neveit, akik terelgettek kamasz éveim legfurább napjaiban.

Azóta jómagam is pedagógus lettem, zeneiskolában tanítok, a főállásom pedig könyvtáros, továbbá gyerekműsoraimmal, és a zenekarommal járom az országot. Pedagógiai elveimben fontosnak tartom a gyakorlatközpontúságot. Tehát azt, hogy a gyerekek egy-egy ismeretet ne csak a könyvekben lássanak, hanem ültessék át a való életbe is. Az asztalossággal a mai napig foglalkozom különféle gyerekeknek tartott kézműves foglalkozások keretein belül. Végül, de nem utolsósorban, mindig jó, ha van otthon a háznál egy asztalos.

Talán nem függ össze a bútoripari iránnyal, sem a műszaki vonallal a zene, a könyvtár vagy az iskola, de a Kandóban tanultakat az életem mindennapjaiban hasznosítom.

1984-1988 között tanultam az iskolában. Akkor még 623. sz. Vágó Béla Ipari Szakmunkásképző és Elektroműszerész Szakközépiskola volt a neve.

Elektroműszerésznek tanultam.

Édesapám bátorított a műszerész szakma irányába. Ő a Kunság Volánnál volt autóvillamossági műszerész, és szerette volna, ha a családi hagyományt folytatom.

Az osztályfőnököm Kiss László tanár úr volt. Remek, összetartó osztály volt a miénk, csak fiúk. Mai napig is legbüszkébb emlékem a tanműhelyben végzett munka, a "NYÁK lapon" készített kiváló forrasztócsúcsok. :) Az első futófényt is ekkor készítettem el.

Az iskolai közösség mellett rendszeresen jártam a Kecskemét Táncegyüttes próbáira is. Először táncosként, majd később zenészként jártam a világot, és ismertettük meg a közönséget a magyar kultúra egyetemes szépségeivel. Ez szerelem, majd hivatás lett a javából.

1986 júliusa végzetes lett számomra, brácsázni kezdtem a jászberényi népzenész-táncos táborban. Az a “sokk” hatás, ami akkor, a 10 nap alatt történt, még ma is tart. Már ott eldőlt a pályafutásom. A színpadon érzem jól magam igazán, a hangszeremmel kiteljesedve. Szeretem látni, ahogyan a zene átjárja az embereket, és ez kellő energiával visszatölt.

Néhány fontosabb állomás az elmúlt több mint három évtizedből:

- 1988 megalapítottuk a Csík Zenekart Csík Jánossal és Rózsa Jánossal Kecskeméten.
- 1991 megkaptuk a Népművészet Ifjú Mestere címet,
- 2009 Magyar Örökség díjban részesült a zenekar,
- 2010 Príma Primissima díj,
- 2013 Kossuth - díj,
- 2019 33 éve a népzene szeretetében, hittel és jó kedvvel.

Sok sikert és remek évfordulót kívánok a volt iskolámnak, s a benne tanítóknak, tanulóknak egyaránt.

A 30 éves osztálytalálkozó képekben: http://www.kando-kkt.sulinet.hu/post/read/100

Talán mondhatjuk, hogy a legtöbb kamasz nem szeret iskolába járni. Ha ez valaha is igaz volt rám, az csak egy alternatív kamaszkor éveire vonatkozik, mert a Kandóban eltöltött 5 évemre (2004-2009) biztosan nem.

Ebben az iskolában tanultam meg szeretni a tanulást. A tanműhelyben töltött önkéntes túlórák és az égető kemence mellett töltött türelmetlen várakozás kitörölhetetlen részletek. Itt tapasztaltam meg először, hogy nem csak egy igazság létezik, és nincsenek csak jó vagy rossz válaszok bizonyos kérdésekre.

Osztályfőnökömtől, Keresztszeghy Istvánnétól, és néhány tanáromtól – példának okáért Sári Mihálytól - annyi figyelmet, tudást, ösztönzést és szeretetet kaptam, amennyit csak azzal a közhellyel tudok kifejezni, hogy „talán sosem tudom meghálálni”. Annyit, amennyit minden tudásra éhes fiatalnak kapnia kellene. A középiskolám falai olyan helyként élnek az emlékezetemben, ahol azt érezhettem, több lehetek, mint amit valaha is gondoltam magamról.

Jelenleg ugyan építészként dolgozom, de időnként díszlettervezéssel is foglalkozom. Egy MMA által támogatott ösztöndíj révén 3 évig kortárs építészeti kerámiát kutathatok. Nemrég jelent meg nővérem, Kutyifa Anikó Napifelhő című könyve, amit én illusztrálhattam. Voltam színházi világosító, külföldi filmekben díszletfestő… A művészet ezen sokoldalú szeretetét a Kandóban szívtam visszavonhatatlanul magamba. Köszönöm.

2008-ban kezdtem tanulmányaimat a Kandóban, elektrotechnika szakon, Dobák Dénes tanár úr osztályában. 2012-ben érettségiztem.

A Kandóban eltöltött éveimre mindig szívesen emlékezem vissza. A folyosókra, az "M"-épületre, a kémiaterem jellegzetes illatára, a büfében kapható szendvicsekre...

A Diákönkormányzat elnökségi tagjaként alkalmam volt a nagy létszámú intézmény minél több diákját és pedagógusát megismerni, és olyan - mára már jól kiforrott - programok kitalálásában és megvalósításában vehettem részt Földi Anikó tanárnő koordinálásában, mint a Kandós Est, az azt követő Diáknap és az iskolai bál. Ezek mellett aktívan formálhattam a Fecskeavatókat és az Öregdiák-találkozókat is.

A Kandó történetében talán elsőként tettem emelt szintű érettségi vizsgát földrajzból, ami köszönhető egykori földrajztanáromnak, Tóth Ágnesnek. Ő volt az a személy, aki szakmai felkészültségével és kiváló pedagógiai módszereivel olyannyira megszerettette velem a földrajzot, hogy az emelt szintű érettségi után a Szegedi Tudományegyetem földrajz-magyar tanári szakán szereztem diplomát.

Egyetemi éveim után másfél évig a logisztika területén dolgoztam. 2017 második felétől pedig a megyei napilapnál, a Petőfi Népénél, és annak internetes hírportáljánál, a baon.hu-nál dolgozom online szerkesztő- és újságíróként.

Mindig közel állt a szívemhez az írás, első könyvem bemutatójára is a Kandó falain belül került sor 2012-ben, így - noha más műfajban, de - továbbra is életem jelentős részét teszi ki az írás. Újságírói munkám során számos olyan témát feldolgozhattam, amelyek egyhamar bejárták a teljes hazai sajtót.

Hogy mit üzennék? Volt iskolámnak és tanáraimnak csak annyit, "Köszönöm"! A leendő kandósoknak pedig azt, hogy "Csak a Kandó"!

Képzeljétek én is... valamikor a „kőkorban” a Kandó iskola padjait koptattam. Méghozzá a 2005-2010-ig tartó időszakban. 2009-ben érettségiztem.

Művészeti osztályban tanultam. Ezek az évek alapvetően meghatározták azt, hogy a későbbi években a művészeti pályák felé orientálódom.

Rajzolni kisgyermek korom óta szerettem. Édesapámnak volt hihetetlen jó kézügyessége. Gyönyörűen rajzolt, így valószínűleg nem volt véletlen a pályaválasztásom. A képzőművészet nagyon vonzott engem. Szüleim és általános iskolai tanáraim fedezték fel a tehetségem. Ők bátorítottak, hogy komolyabban is kéne vele foglalkoznom.

Az általános iskolám alapítványának és támogatásának köszönhetően több éven keresztül járhattam Sárközy Erzsébet kiváló festőművészhez. Az ott eltöltött évek rengeteget adtak Nekem. Ennek köszönhetően vettek fel Kecskemétre, a Kandóba, festőművész szakra. Emlékszem a felvételimre, nagyon izgultam. Pár év múlva hivatalosan is festőművész lettem.

A Kandó egy különleges iskola számomra. Ami megfogott az első pillanatban, az a hangulata volt. Felvételizőként és utána is csodálattal néztem a sok tehetséges felsőbb éves diákot, akik szebbnél-szebb szobrokat, grafikákat, festményeket, ruhákat alkottak. Büszke voltam, hogy én is közéjük tartozhatok.

Különleges érzés volt az is, amikor már minket néztek ilyen tekintettel a felvételiző diákok. Véleményem szerint a Kandó azért egy különleges iskola, mert tehetségeket, egyéniségeket nevel. A mai világban ez az egyik legfontosabb dolog.

Soha nem fogom elfelejteni szeretett osztályfőnököm, Keresztszeghy Istvánné Éva nénit. Sajátos kapcsolat volt a miénk. Az első időkben nem igazán találtuk a közös hangot. Aki ismerte őt, az pontosan tudta, hogy mit jelentett az, amikor a szemüvegét lejjebb tolva az orrán, csak ennyit mondott: ...”Apus”... Soha nem felejtem el azt a tekintetet. Ahogy telt múlt az idő, úgy kerültünk egymáshoz egyre közelebb. Megtanultuk egymást kezelni. Imádta a szakmáját. Szigorú, de példamutató tanár volt. Emberileg és szakmailag egyaránt. Példa volt. A mai napig az. A legnagyobb kohézió köztünk a zene volt. Neki köszönhetően sokat énekeltem az iskolai rendezvényeken.

Végül ének-zenéből is érettségit tettem. Ebben óriási szerepe volt Cseh Adrienne tanárnőnek, aki munkaidején túl, önzetlenül segített a felkészítésben. Hálás vagyok érte.

Látjátok erre is gondolok, amikor azt írom, hogy a Kandó egy különleges hely. Attól különleges, amilyen emberek alkotják.

A továbbiakban nem a festőművész pályán haladtam tovább, de a képzőművészet gyakorlása és szeretete azóta is jelen van az életemben.

Említettem, hogy nagyon szerettem a zenét és az éneklést. Középiskolás éveimben beiratkoztam Kecskeméten egy musical stúdióba. Imádtam azokat az időket. Halkan jegyzem meg, hogy itt ismertem meg, méghozzá a színpadon, leendő feleségem is. Ugye véletlenek nincsenek.

Sokat tanultam a színházról és az éneklésről. Itt tudatosodott bennem, hogy én inkább színpadi ember vagyok. Az egyik darabban meglátott engem Sirkó László színművész, a Kecskeméti Katona József Színház oszlopos és örökös tagja. A szárnyai alá vett és bevitt a színházba. Elhihetitek mit éreztem. Én egy ilyen csodálatos színház színpadán... (aki még nem járt ott, azonnal tegye meg... felejthetetlen lesz, ígérem). Közel 7 évet töltöttem el a színház társulatában.

Időközben néhány barátommal zenekart alapítottunk Olasz Meló névvel. Jelenleg is aktívan játszunk az ország számos pontján.

Azóta már egy másik zenekar, a Horizont Happy Band énekese is én lettem, ahol érdekességképpen egy ugyancsak volt Kandós tanítvány, Kis Gyöngyi az én csodálatos duett partnerem. Szóval, bár külön ének-zenei szak nem indult az iskolában, (ami késik, az jön :) ) mégis kinevelt egy-két tehetséget zenei pályán is.

Kedves jelenlegi és jövőbeni diákok! Tanulságul pár dolgot szeretnék üzenni nektek:

Tudom, hogy talán elcsépeltnek hangzik, de küzdjetek az álmaitokért. Próbáljátok meg kiaknázni a bennetek rejlő lehetőségeket. Mert mindenkiben van valami. Egyéniségek vagytok. Köztetek ülhet egy kiváló orvos, egy ügyvéd, egy tanár. Akár egy új filmsztár, egy színész, egy festőművész, vagy balettos. Lehet, hogy ott ül most köztetek a következő Justin Bieber, vagy Vincent Van Gogh :) ... legyetek büszkék akkor is, ha kiváló asztalos, hegesztő, villanyszerelő vagy varrónő válik belőletek. Csak érezzétek azt, hogy amit csináltok, azt örömmel és becsülettel teszitek. Ez nagyon fontos.

Továbbá... Legyetek nagyon hálásak a szüleiteknek, a tanítóitoknak... mert, bár sokszor most még nem ezt érzitek, de higgyétek el, csak jót akarnak.

Minden jót kívánok Nektek! Élvezzétek ezeket a csodás éveket.

Drága szülők, tanítók, nektek kitartást ;)

Köszönöm a megtisztelő felkérést a KECSKEMÉTI SZC KANDÓ KÁLMÁN SZAKGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA vezetőinek, tanárainak, hogy megtiszteltek és méltónak tekintettek arra, hogy az iskola 50. évfordulójára készülő digitális évkönyvében megoszthassam gondolataimat és hálámat az intézménnyel kapcsolatban.

Ruhaipari szakközépiskolában tanultam 2001-2002–es tanévtől.

Vegyes érzelmekkel teltek a mindennapjaim az itt eltöltött időszakban. Természetesen alapvetően a jó dolgokra emlékszem, de ettől függetlenül, akkor nem igazán éreztem, hogy ez az én utam.

Folyamatosan falakba ütköztem, nem értettem miért. Sokat gondolkodtam, hogy biztos varrónő vagy ruhatervező akarok-e lenni. Akkor még nem tudtam, hogy merre vezet az utam.

Egy iskolai barátnőm, már régóta táncolt abban az időben, és én gyakran elkísértem őt a próbákra, az edzésekre. Fokozatosan, de nagy „szerelem” lett belőle. Amikor (még szintén középiskolásként) elkezdtem táncot tanítani, megpecsételődött a sorsom. Rájöttem, ez az én utam.

Így 2004-ben megalapítottam testvéremmel, Váczi Anettel (szintén Kandós diák volt) a TST Tánciskolát, itt, Kecskeméten.

Azóta is itt dolgozom, mint vezető tánctanár, barát, pszichológus, mentor, lelkitárs és ruhatervező.

A tánc és a zene tölti ki az életemet és ebben érzem jól magam. Azt csinálom, amit szeretek és ez hatalmas érték a mai világban.

A mai napig aktív tagja vagyok a versenycsoportoknak, amire nagyon büszke vagyok. Táncosaim és jómagam többszáz fellépésen és versenyen bizonyítottunk már. Több hazai és nemzetközi versenyen értünk el kimagasló sikereket.

Mindezek mellett, 10 évvel ezelőtt, megálmodtam a Dance Universum rendezvényeket, ezen belül a mára már hatalmas érdeklődésnek örvendő Dance Universum Nemzetközi Táncversenyt.

Minden évben itt, Kecskeméten, látjuk vendégül a külföldről érkező és a hazai táncosok ezreit. Hatalmas megtiszteltetés ezt a versenyt évről- évre megszervezni a családommal és a barátaimmal.

Visszatérve az iskolához: az osztályomból, az évfolyamból nagyon sok jó viszonyt ápolok.

Eddigi életem tanulságaként a következőkre hívnám fel a figyelmet:

Azokban az időkben, amikor még kerestem az utam, próbálkoztam, sokan kételkedtek bennem. De attól, hogy mások nem hisznek az álmodban, számodra az a legfontosabb, hogy te tudd, sikerülhet, és már nyertél.